A hatvanas évekbeli anyukáknak még nem volt lehetőségük sem zumba, sem jóga, crossfit sem pedig egyéb más manapság trendinek számító edzésre járni, hogy formában tartsák magukat, mégis nagyobb eséllyel maradtak karcsúak. A titok nyitja, hogy 50 évvel ezelőtt még sokkal mozgásigényesebbek voltak a házimunkák, és az sem volt jellemző, hogy a háziasszonyok a szabadidejüket olyan passzív tevékenységgel töltsék, mint például a TV nézés, vagy az internetes böngészés.

Egy friss amerikai tanulmány megállapította, hogy az elmúlt 50 év során 1200 és 1500 közötti kalóriával csökkent a háziasszonyok heti átlagos energiaigénye. A kutatók szerint ez az különbség (az elégetett és a bevitt kalóriák közötti differencia) felelős az egyre terjedő elhízásért.  A tanulmány szerzői több mint 45 év anyagait, 50.000 tevékenységi naplót tekintettek át a tanulmány elkészítése során. Vizsgálataik szerint az amerikai háztartásokban az 1965-ben jellemző 44 óra aktív mozgásidő 2010-re átlagosan 30 óra alá csökkent. Ezzel együtt pedig 18 óráról 25 órára növekedett a passzív, ülő tevékenységgel eltöltött idő a vizsgálatban résztvevő nők körében.

Edward Archer, a Dél-Karolinai Egyetem oktatója és a tanulmány egyik szerzője úgy véli, hogy a háziasszonyok életéből az évek során kikopó fizikai munkát, valamilyen más egyéb tevékenységgel kell pótolni, ha továbbra is meg kívánják tartani az egészséges testsúlyukat. Az ok, amiért a tanulmány az anyákra fókuszált meglehetősen prózai. A kutató szerint ugyanis ők bírnak a legnagyobb hatással a jelen és a jövő generáció egészségére nézve, így fontosnak tartották, hogy velük foglalkozzon a kutatás. Hozzátette azonban, hogy vannak már terveik egy ugyanilyen tanulmány elkészítésére az apákról is.

via: yahoo